Lábasos kebab – kebab halla

A kebab szó általában faszénen grillezett húst jelöl. De ha éppen nincs időnk és lehetőségünk tűzgyújtásra, akkor elkészíthetjük a lábasos kebabot.

Az egyiptomi háziasszonyok, hogy ne kellejen nélkülözni a jellegzetes füstös ízt, a főzés végén meggyújtanak egy kisebb faszén darabot, és alufóliában beleteszik a lábasba, lefedik és 5-10 perc alatt átveszi a hús a faszén füstjét. Persze e nélkül is nagyon finom.

Eredetileg bárány vagy borjúhúsból készül, de használhatunk marha vagy sertés húst is, sőt még kockára vágott pulyka combot is.

A sózással vigyázni kell, mert ahogy elfővi a levét sokkal intenzívebben lesz sós. Érdemes először csak enyhén sózni és a végén (kóstolás után) még pótolni, ha szükséges.

Hozzávalók:
500 gr bárány- vagy borjúhús kockára vágva
2 fej vöröshagyma finomra vágva
1 evőkanál vaj
1 evőkanál olaj
1 kávéskanál buharat (fahéjjal helyettesíthető)
2 csésze húsleves

bors

A vaj és olaj keverékén pároljuk üvegesre a hagymát, majd adjuk hozzá a húst.  Addig pároljuk, amíg meg nem változtatja a hús a színét. Fűszerezzük, majd öntsünk alá egy kis húslevest vagy vizet, és közepes lángon pároljuk, mindig pótolva az elfőtt levest. Ha a hús megpuhult, süssük szép pirosra.

Fenyőmagos rizzsel tálaljuk

Szólj hozzá!