Nyári rakott káposzta

Nagyon szép káposztát vettem a hétvégére, de most nem volt kedvem az egyiptomi  mini töltött káposztákat csavargatni, így úgy gondoltam, hogy kipróbálom rakva elkészíteni. Ízhatása ugyan olyan, de jóval kevesebb munka.

A római köményt ne hagyjátok ki, a sok zöld-fűszerrel együtt segíti az emésztést és  megelőzi a felfúvódást.

Melegítve még finomabb.

A fűszereket vásárold meg itt!

Hozzávalók:
1/2 fej közepes nagyságú káposzta
½ evőkanál római kömény
2 l víz

Töltelék:
300 g darált marhahús
1 csésze rizs
2 csésze húsleves
1 hagyma finomra vágva
1 zöldpaprika finomra vágva
1 csokor petrezselyem zöldje
1 csokor kapor
2 teáskanál római kömény
50 g paradicsom püré

bors

50 g vaj
1 l natúr paradicsomlé

Vágjuk ki a káposzta torzsáját, majd szedjük leveleire. Forraljuk fel a 2 liter vizet a sóval és a római köménnyel, csapatokban addig főzzük a káposzta leveleket, hogy formálható legyen. Szedjük szűrőbe és csöpögtessük le.

A tölteléknek valókat alaposan összekeverjük.

Kivajazunk egy tetővel rendelkező tűzálló tálat, elrendezzük benne a káposzta levelek felét, egyenletesen elosztjuk a tölteléket, majd beborítjuk a káposzta levelek másik felével. Rádaraboljuk a vajat. Összekeverjük a paradicsom levet a levessel, ráöntjük a rakott káposztára, be kell, hogy lepje a folyadék. 150 fokon süssük addig amíg elfövi a levét.

Kockára vágva tálaljuk, tejfölt vagy joghurtot kínáljunk mellé.

 

Nézz körül webshopunkban

 

 

Szólj hozzá!