Konyakos csibemáj pástétom

A boltban kapható májkrémek zöme igen kevés májat tartalmaz, amit általában szójával és ízfokozókkal pótolnak. Én nem nagyon szeretem a kemikáliákat sőt a szójáért sem rajongok különösebben, így úgy gondoltam, hogy megpróbálom saját magam elkészíteni kedvenc reggelimet. Mint láthatjátok nincs vele sok macera. Érdemes nagyobb adagot elkészíteni mivel a mélyhűtőben 2-3 hónapig is eláll. Ünnepi alkalomra készíthetjük kacsa vagy libamájból is.

Hozzávalók:

250 g csirkemáj

1 nagy fej hagyma apróra vágva

10 dkg vaj

1 teáskanál Ludas Matyi fűszerkeverék

1 evőkanál konyak

só és bors

5 dkg vaj a tetejére

A fászerkeveréket megvásárolhatod itt!

A hagymát megdinszteljük egy evőkanálnyi vajon, fűszerezzük, sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a májat és készre dinszteljük úgy, hogy a végére minden szaftja elpárologjon. Hagyjuk langyosra hűlni majd keverjük bele a vaj többi részét és turmixoljuk le (én általában botmixerrel szoktam).

Kis üvegbe vagy műanyag dobozba töltjük. A tetejére öntsünk annyi olvasztott vajat, hogy éppen belepje, így nem fogja megváltoztatni a színét. Jól lehűtve tálaljuk. Ha nagyobb társaság számára borkorcsolyának készítjük öntsük frissen-tartó fóliával bélelt őzgerinc formába, majd ha jól kihűlt fordítsuk a kínáló tálra.

Szólj hozzá!